2 nap maradt a gépem indulásáig, de a szívem már most bele szakad. Tudom, hogy visszajövök januárban, de azoknak az embereknek a nagy része, akikhez a legközelebb állok, már nem lesz itt.
A mai napom javarészt ügyintézésből állt, este pedig az Erasmus diákok közül tizenegynéhányan beültünk egy koktélbárba, hogy utoljára együtt legyünk. Úgy együtt, hogy senki sem hiányzik (Luison kívül)! Ahogy ott ültem, kénytelen voltam realizálni, hogy van, akivel ez az utolsó estém itt, Kölnben... Szavakba nem önthető, hogy mit éreztem, és mit érzek még mindig. Beszélgettünk a jövőről, a legközelebbi találkozást terveztük. Minden olyan hihetőnek hangzott, hogy tényleg látjuk még egymást! Efelől egyébként nincs kétségem, inkább az időpont kérdéses, hiszen Amerika nincs a szomszédban.... De tudom, hogy ha ők bármikor Európába jönnek, fel fognak hívni előtte, és én bármikor az amerikai kontinensre teszem a lábam, mindig lesz mellettem egy jó barát!
Szeptemberben még az egész helyzet új volt, lassan indultak be a dolgok, de azt hiszem, hogy az elmúlt négy hónapban mégis sikerült jó pár életre szóló barátságot kötnöm! Valami mindig összeköt majd bennünket, és ez a valami egy város itt, Németországban. Lehet, hogy nem Budapest, de minden csúnyasága ellenére örökre helyet kapott a szívemben. Mert itt voltunk együtt cserediákok, itt éltük át közösen azt a rengeteg emlékezetes pillanatot, és ahogy egyre csak közeleg az indulás, úgy érzem, hogy a szívem egy darabját is magukkal viszik... Soha nem éreztem még ennyire, hogy boldog vagyok, és megállítanám az időt! De nem lehet, az túl gyorsan telik, és mire észbe kapok majd, 2 nap múlva már a repülőn fogok ülni könnyes szemmel...
Egy képpel búcsúzom a ma estéről, amin két, számomra nagyon fontos ember is szerepel: Chris és Gage!
A mai napom javarészt ügyintézésből állt, este pedig az Erasmus diákok közül tizenegynéhányan beültünk egy koktélbárba, hogy utoljára együtt legyünk. Úgy együtt, hogy senki sem hiányzik (Luison kívül)! Ahogy ott ültem, kénytelen voltam realizálni, hogy van, akivel ez az utolsó estém itt, Kölnben... Szavakba nem önthető, hogy mit éreztem, és mit érzek még mindig. Beszélgettünk a jövőről, a legközelebbi találkozást terveztük. Minden olyan hihetőnek hangzott, hogy tényleg látjuk még egymást! Efelől egyébként nincs kétségem, inkább az időpont kérdéses, hiszen Amerika nincs a szomszédban.... De tudom, hogy ha ők bármikor Európába jönnek, fel fognak hívni előtte, és én bármikor az amerikai kontinensre teszem a lábam, mindig lesz mellettem egy jó barát!
Szeptemberben még az egész helyzet új volt, lassan indultak be a dolgok, de azt hiszem, hogy az elmúlt négy hónapban mégis sikerült jó pár életre szóló barátságot kötnöm! Valami mindig összeköt majd bennünket, és ez a valami egy város itt, Németországban. Lehet, hogy nem Budapest, de minden csúnyasága ellenére örökre helyet kapott a szívemben. Mert itt voltunk együtt cserediákok, itt éltük át közösen azt a rengeteg emlékezetes pillanatot, és ahogy egyre csak közeleg az indulás, úgy érzem, hogy a szívem egy darabját is magukkal viszik... Soha nem éreztem még ennyire, hogy boldog vagyok, és megállítanám az időt! De nem lehet, az túl gyorsan telik, és mire észbe kapok majd, 2 nap múlva már a repülőn fogok ülni könnyes szemmel...
Egy képpel búcsúzom a ma estéről, amin két, számomra nagyon fontos ember is szerepel: Chris és Gage!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése