The last one... / Az utolsó...

     Hihetetlen, de eljött ez a nap is! Az utolsó bejegyzést már Budapestről írom, viszont még kicsit utazzunk vissza az időben!

    Mint ahogy említettem, a hét elejét kirándulással töltöttem. Hétfőn (természetesen a szokásos menza ebéd után) Düsseldorfba látogatott a magyar-cseh delegáció (Kata, Martin, Alena és én). Hogy finoman fogalmazzak, nem igazán voltam elájulva Düsseldorftól. A tévétornyot leszámítva szerintem semmi extra. A Rheinturm legalább jó, a kilátás eszméletlen. Kissé halálfélelmem volt, ugyanis messze ez volt a legmagasabb építmény (240,5 méter), amiben eddig jártam. De azért persze élveztem nagyon, amikor elértük a 168 métert (ezen a szinten kaptak ugyanis helyet az éttermek).

       Sorrendben: Martin, Alena, én és Kata

      A tévétoronyban (háttérben Düsseldorf)

      A bűvös 168 méter...

     Mellesleg számomra érthetetlen, hogy miért Düsseldorf lett Észak-Rajna-Vesztfália tartomány "fővárosa", hiszen fele akkora mint Köln. Gondolom, mint általában minden ilyen döntés, politikai érdekekre vezethető vissza, de aki ennél pontosabbat is tud, azt kérem ossza meg velem!

     Visszaérkezve Düsseldorfból elmentünk a Vapiano-ba vacsorázni. Én Carbonarat választottam penne tésztával. Nekem ez volt az első Vapiano-s élményem, de azonnal megszerettem! Az elkészítés nagyon látványos (a séf előtted készíti el az ételt), és ízre is kitűnő! Jó hír, hogy Budapesten is van Vapiano, úgyhogy mostantól sűrűbben fogom látogatni, ez egészen biztos! :)

     Kedden reggel nagy nehezen ugyan, de végül útra keltünk Katával, hogy elutazzunk Münsterbe. Két órát kellett vonatoznunk észak felé, mire elértük a város határát. Münster egy tipikus német egyetemi város, sok fával és parkkal, valamint számos régi templommal. Maga a város egyébként arról nevezetes, hogy 1648-ban itt írták alá a 30 éves háborút lezáró Vesztfáliai békét. (Good to know...)

Néhány órát töltöttünk csak ott mielőtt visszaindultunk volna. 

     Kedd lévén nem volt kérdéses, hogy hol töltjük az estét... hát persze, hogy a Flanagansben! Előtte még egy kis alapozásra invitáltam a csajokat szerény hajlékomba, így végül csak 10 körül érkeztünk meg. Szerencsére nem volt nagy sor, gondolom a Valentin-nap miatt... Azt kell, hogy mondjam, minden idők legjobb Valentin-napját sikerült összehoznunk! Hajnal 3-ig mulattunk, amikor is a szokásos "No women, no cry" c. számmal bezárt a bazár. Még néhány utolsó fénykép, aztán irány a taxival haza.

     Szerda az ügyintézés napja volt: kijelentkeztem a városból, bezártam a bankszámlámat, leadtam a mosókártyát és aláírattam a Validation Form-omat. Egész hamar végeztem, így még Lorrainne-nel is belefért egy ebéd, sőt, utána elmentünk a jelmezboltba is. Vettem egy sombrero-t, mint a Mexikói jelmez alapkellékét, néhány virágfűzért, csillámport és egy színes műszempillát. Ugyanezen a napon, anyáék is megérkeztek Németországba, de egyelőre még csak Speyerbe.

     Másnap, azaz csütörtökön folytatódott a Kölni Karnevál, melyre Jeremy is visszatért (ha csak egy napra is) Belgiumból. Tanulva a legutóbbi esetből (amikor már délután háromra kidőltünk), Zitával úgy döntöttünk, hogy csak később csatlakozunk a többiekhez. Nagy nehezen sikerült átvergődnünk magunkat a városon, és három "Anikó, where are you???" jellegű telefonhívás után nagyjából délután négyre meg is érkeztünk Ricardohoz. A többiek már javában ittak, és skypeon bekapcsolták Robertót is Mexikóból. Alkoholbeli lemaradásunkat egyébként a későbbiekben már nem sikerült behoznunk...

Néhány kép a délutánról:

     Zitával (őt nagyon megszerettem :)

     We love you, Jeremy :)

     Mexican girls (Lorraine-nel):

     Csipet-csapat:

     Kb. 7 óra felé indultunk tovább, és az egyik tó mellett az Universitätstrasse-n egy szabadtéri elektronikus disco-ba csöppentünk. Nagy hévvel bele is vetettük magunkat, mire néhány lépés után süllyedni kezdett velem a talaj. Kiderült, hogy egy állati nagy sártengerben taposunk éppen, úgyhogy féltve a csizmámat inkább visszafordultam. Később megtaláltuk a "rendes" utat ugyan, de a bejutás esélytelen volt, így aztán inkább mi is leléptünk.

     Pénteken reggel apa telefonált, hogy szegény húgom eltörte a lábát, éppen műteni fogják, úgyhogy ASAP haza kellene mennünk. Hát ez elég váratlanul ért, a cuccaimat még el se kezdtem összepakolni.... Aztán bementem az Egyetemre, hogy elfogyasszam az utolsó menzás ebédet, amelynek végére becsatlakozott Zita is.

Ez volt az utolsó ebédem:

     Hazaérkezve nekiláttam a pakolásnak. Mivel közel sem haladtam jól a takarítással, ezért lemondtam az esti programot, de még így is hajnal 5-ig elhúzódott.

     Szombaton reggel megérkeztek anyáék Kölnbe. Vettünk néhány ajándékot az itthoniaknak, aztán elmentünk várost nézni. Legnagyobb bánatomra azonban az összes múzeum, még a dóm is zárva volt a karnevál miatt. Sajnos úgy terveztem, hogy például a csokimúzeumba, illetve a parfümmúzeumba is anyáékkal fogok majd elmenni, így aztán végül lemaradtam! A következő félévben tervben van egy pár napos kiruccanás Kölnbe (már a fél repülőjegyem meg is van), ezért akkor mindenképpen ellátogatok majd azokra a helyekre is, amiket az elmúlt hónapokban nem sikerült megnéznem.

   Este a szülőket otthon hagytam, én pedig (miután magamra öltöttem a virágfűzért és a műszempillát)  átmentem a homemade Pina Coladammal Zitához egy kis alapozásra. 

     És a szempilláim :)

 

      Később csatlakoztunk a többiekhez a Vapiano-ban, aztán kerestünk egy olyan bulit, ahová még be is fértünk az ajtón. (A kölni karnevál idején ugyanis már napközben elkezdenek mulatni az emberek, folyik a Kölsch és sütik az utcán a Wurst-ot, a pub-okban pedig tombol a zene.) Számomra a buli hajnal kettőig tartott, aztán elindultam haza.

    Másnap mire felébredtem, anyáék már nagyban pakoltak be az autóba. Mikor végeztek, elindultunk a városba abban bízva, hogy a mise idejére kinyitják a Dómot. Számításunk be is jött, legalább a mise idejére beengedték a turistákat. Ittunk egy kávét a Starbucksban (az egyik Caramel Macchiato-t ingyen kaptam a pultos fiútól, nem tudom, miért, de nagyon örültem neki :), néztünk egy kis felvonulást, aztán elindultunk haza. Számomra is eljött a búcsú ideje: átmentem még egy kicsit Zitához, Nikihez és Lorraine is beugrott elköszönni (ő ma ment vissza Brazíliába). Volt sok sírás, aztán este tízkor végleg bezártam magam mögött  az ajtót.
     A Tempomat-nak hála apa egyedül levezetett 1200 km-t, így aztán 12 óra alatt haza is értünk Magyarországra.  Ma már bementem az egyetemre, sőt rögtön egy számomra váratlan kis zh-val kezdtem Kvantitatív pénzügyekből... 

    Az elmúlt félév életem legeslegjobb féléve volt hála az Erasmus ösztöndíjprogramnak! Németországban tölthettem 6 hónapot, utazgathattam a nyugati államokban, megismerhettem más embereket  idegen kultúrákból, és végül rengeteg barátot szereztem a világ minden tájáról! Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, nyitottabb lettem a világra, és most már nem zárom ki annak lehetőségét, hogy egyszer majd külföldön éljek és dolgozzak.  Nagyon fognak hiányozni azok az emberek, akikkel ezt a "tündérmesét" átélhettem, de Jeremy, Ricardo és Martin már biztosan meglátogat a következő hónapban Budapesten. A távolságok számomra már egyre kisebbnek tűnnek, sőt, áthidalhatók (hála a telekommunikációnak), és az is egészen biztos, hogy nem örökre intettünk búcsút egymásnak. Most mindenki visszacsöppen a saját kis életébe a saját kis országában, de aztán egy szép napon majd újra találkozunk egy "reunion" keretében. Tudom, hogy akkor már nem lesz mindenki ott, de aki eljön majd, annak nagyon fogok örülni!

     A félév során az angolom jelentősen javult (ugyanis szinte csak ezt a nyelvet használtam), a németem kevésbé, de holnaptól folytatódnak a nyelvórák, számomra már a Corvinuson. A Kölnben töltött idő miatt ugyan nagy valószínűséggel csak idén decemberben fejezhetem be a Pénzügy mesterszakot, de mindenképpen megérte! Az utolsó, diákként töltött évemben szeretnék még két felsőfokú szaknyelvvizsgát szerezni, megírni egy TDK-t, illetve egy szakdolgozatot, és még annál is többet bulizni! Reményeim szerint többek közt Zitával a Tomorrowland nevezetű fesztiválon Belgiumban. Aki nem tudja, hogy mi ez, annak ajánlom figyelmébe a következő linket:

     Végül szeretném megköszönni Nektek, Olvasóknak, hogy velem töltöttétek ezt a fantasztikus félévet! Remélem ti is legalább annyira élveztétek az olvasást, mint amennyire én a bejegyzések írását! Az elmúlt hat hónap alatt folyamatosan figyelemmel követtem a blogomat övező érdeklődést, amit most szeretnék megosztani veletek.
     Néhány statisztika:

• Az elmúlt 6 hónapban
• a 21 bejegyzésemet
• 4 kontinensről
• összesen 16 országból (az USA-tól, Kanadától és Brazíliától kezdve egészen Hongkongig)
• több mint 1600-szor töltöttétek le! Ez rengeteg! :)

     Nagyon köszönöm tehát a figyelmet, öröm volt írni Nektek! És azt sem tartom kizártnak, hogy a jövőben egy más program keretében talán újrakezdem majd az írást! :) Sziasztok!

"As we go on, we remember

All the times we had together
And as our lives change, come whatever
We will still be friends forever!"

---------- VÉGE----------