A blog folytatódik Budapesti Tündérmesék cím alatt!

Ha tetszett a blog, ajánlom figyelmetekbe a folytatást:
http://budapestitundermesek.blogspot.com/

The last one... / Az utolsó...

     Hihetetlen, de eljött ez a nap is! Az utolsó bejegyzést már Budapestről írom, viszont még kicsit utazzunk vissza az időben!

    Mint ahogy említettem, a hét elejét kirándulással töltöttem. Hétfőn (természetesen a szokásos menza ebéd után) Düsseldorfba látogatott a magyar-cseh delegáció (Kata, Martin, Alena és én). Hogy finoman fogalmazzak, nem igazán voltam elájulva Düsseldorftól. A tévétornyot leszámítva szerintem semmi extra. A Rheinturm legalább jó, a kilátás eszméletlen. Kissé halálfélelmem volt, ugyanis messze ez volt a legmagasabb építmény (240,5 méter), amiben eddig jártam. De azért persze élveztem nagyon, amikor elértük a 168 métert (ezen a szinten kaptak ugyanis helyet az éttermek).

       Sorrendben: Martin, Alena, én és Kata

      A tévétoronyban (háttérben Düsseldorf)

      A bűvös 168 méter...

     Mellesleg számomra érthetetlen, hogy miért Düsseldorf lett Észak-Rajna-Vesztfália tartomány "fővárosa", hiszen fele akkora mint Köln. Gondolom, mint általában minden ilyen döntés, politikai érdekekre vezethető vissza, de aki ennél pontosabbat is tud, azt kérem ossza meg velem!

     Visszaérkezve Düsseldorfból elmentünk a Vapiano-ba vacsorázni. Én Carbonarat választottam penne tésztával. Nekem ez volt az első Vapiano-s élményem, de azonnal megszerettem! Az elkészítés nagyon látványos (a séf előtted készíti el az ételt), és ízre is kitűnő! Jó hír, hogy Budapesten is van Vapiano, úgyhogy mostantól sűrűbben fogom látogatni, ez egészen biztos! :)

     Kedden reggel nagy nehezen ugyan, de végül útra keltünk Katával, hogy elutazzunk Münsterbe. Két órát kellett vonatoznunk észak felé, mire elértük a város határát. Münster egy tipikus német egyetemi város, sok fával és parkkal, valamint számos régi templommal. Maga a város egyébként arról nevezetes, hogy 1648-ban itt írták alá a 30 éves háborút lezáró Vesztfáliai békét. (Good to know...)

Néhány órát töltöttünk csak ott mielőtt visszaindultunk volna. 

     Kedd lévén nem volt kérdéses, hogy hol töltjük az estét... hát persze, hogy a Flanagansben! Előtte még egy kis alapozásra invitáltam a csajokat szerény hajlékomba, így végül csak 10 körül érkeztünk meg. Szerencsére nem volt nagy sor, gondolom a Valentin-nap miatt... Azt kell, hogy mondjam, minden idők legjobb Valentin-napját sikerült összehoznunk! Hajnal 3-ig mulattunk, amikor is a szokásos "No women, no cry" c. számmal bezárt a bazár. Még néhány utolsó fénykép, aztán irány a taxival haza.

     Szerda az ügyintézés napja volt: kijelentkeztem a városból, bezártam a bankszámlámat, leadtam a mosókártyát és aláírattam a Validation Form-omat. Egész hamar végeztem, így még Lorrainne-nel is belefért egy ebéd, sőt, utána elmentünk a jelmezboltba is. Vettem egy sombrero-t, mint a Mexikói jelmez alapkellékét, néhány virágfűzért, csillámport és egy színes műszempillát. Ugyanezen a napon, anyáék is megérkeztek Németországba, de egyelőre még csak Speyerbe.

     Másnap, azaz csütörtökön folytatódott a Kölni Karnevál, melyre Jeremy is visszatért (ha csak egy napra is) Belgiumból. Tanulva a legutóbbi esetből (amikor már délután háromra kidőltünk), Zitával úgy döntöttünk, hogy csak később csatlakozunk a többiekhez. Nagy nehezen sikerült átvergődnünk magunkat a városon, és három "Anikó, where are you???" jellegű telefonhívás után nagyjából délután négyre meg is érkeztünk Ricardohoz. A többiek már javában ittak, és skypeon bekapcsolták Robertót is Mexikóból. Alkoholbeli lemaradásunkat egyébként a későbbiekben már nem sikerült behoznunk...

Néhány kép a délutánról:

     Zitával (őt nagyon megszerettem :)

     We love you, Jeremy :)

     Mexican girls (Lorraine-nel):

     Csipet-csapat:

     Kb. 7 óra felé indultunk tovább, és az egyik tó mellett az Universitätstrasse-n egy szabadtéri elektronikus disco-ba csöppentünk. Nagy hévvel bele is vetettük magunkat, mire néhány lépés után süllyedni kezdett velem a talaj. Kiderült, hogy egy állati nagy sártengerben taposunk éppen, úgyhogy féltve a csizmámat inkább visszafordultam. Később megtaláltuk a "rendes" utat ugyan, de a bejutás esélytelen volt, így aztán inkább mi is leléptünk.

     Pénteken reggel apa telefonált, hogy szegény húgom eltörte a lábát, éppen műteni fogják, úgyhogy ASAP haza kellene mennünk. Hát ez elég váratlanul ért, a cuccaimat még el se kezdtem összepakolni.... Aztán bementem az Egyetemre, hogy elfogyasszam az utolsó menzás ebédet, amelynek végére becsatlakozott Zita is.

Ez volt az utolsó ebédem:

     Hazaérkezve nekiláttam a pakolásnak. Mivel közel sem haladtam jól a takarítással, ezért lemondtam az esti programot, de még így is hajnal 5-ig elhúzódott.

     Szombaton reggel megérkeztek anyáék Kölnbe. Vettünk néhány ajándékot az itthoniaknak, aztán elmentünk várost nézni. Legnagyobb bánatomra azonban az összes múzeum, még a dóm is zárva volt a karnevál miatt. Sajnos úgy terveztem, hogy például a csokimúzeumba, illetve a parfümmúzeumba is anyáékkal fogok majd elmenni, így aztán végül lemaradtam! A következő félévben tervben van egy pár napos kiruccanás Kölnbe (már a fél repülőjegyem meg is van), ezért akkor mindenképpen ellátogatok majd azokra a helyekre is, amiket az elmúlt hónapokban nem sikerült megnéznem.

   Este a szülőket otthon hagytam, én pedig (miután magamra öltöttem a virágfűzért és a műszempillát)  átmentem a homemade Pina Coladammal Zitához egy kis alapozásra. 

     És a szempilláim :)

 

      Később csatlakoztunk a többiekhez a Vapiano-ban, aztán kerestünk egy olyan bulit, ahová még be is fértünk az ajtón. (A kölni karnevál idején ugyanis már napközben elkezdenek mulatni az emberek, folyik a Kölsch és sütik az utcán a Wurst-ot, a pub-okban pedig tombol a zene.) Számomra a buli hajnal kettőig tartott, aztán elindultam haza.

    Másnap mire felébredtem, anyáék már nagyban pakoltak be az autóba. Mikor végeztek, elindultunk a városba abban bízva, hogy a mise idejére kinyitják a Dómot. Számításunk be is jött, legalább a mise idejére beengedték a turistákat. Ittunk egy kávét a Starbucksban (az egyik Caramel Macchiato-t ingyen kaptam a pultos fiútól, nem tudom, miért, de nagyon örültem neki :), néztünk egy kis felvonulást, aztán elindultunk haza. Számomra is eljött a búcsú ideje: átmentem még egy kicsit Zitához, Nikihez és Lorraine is beugrott elköszönni (ő ma ment vissza Brazíliába). Volt sok sírás, aztán este tízkor végleg bezártam magam mögött  az ajtót.
     A Tempomat-nak hála apa egyedül levezetett 1200 km-t, így aztán 12 óra alatt haza is értünk Magyarországra.  Ma már bementem az egyetemre, sőt rögtön egy számomra váratlan kis zh-val kezdtem Kvantitatív pénzügyekből... 

    Az elmúlt félév életem legeslegjobb féléve volt hála az Erasmus ösztöndíjprogramnak! Németországban tölthettem 6 hónapot, utazgathattam a nyugati államokban, megismerhettem más embereket  idegen kultúrákból, és végül rengeteg barátot szereztem a világ minden tájáról! Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, nyitottabb lettem a világra, és most már nem zárom ki annak lehetőségét, hogy egyszer majd külföldön éljek és dolgozzak.  Nagyon fognak hiányozni azok az emberek, akikkel ezt a "tündérmesét" átélhettem, de Jeremy, Ricardo és Martin már biztosan meglátogat a következő hónapban Budapesten. A távolságok számomra már egyre kisebbnek tűnnek, sőt, áthidalhatók (hála a telekommunikációnak), és az is egészen biztos, hogy nem örökre intettünk búcsút egymásnak. Most mindenki visszacsöppen a saját kis életébe a saját kis országában, de aztán egy szép napon majd újra találkozunk egy "reunion" keretében. Tudom, hogy akkor már nem lesz mindenki ott, de aki eljön majd, annak nagyon fogok örülni!

     A félév során az angolom jelentősen javult (ugyanis szinte csak ezt a nyelvet használtam), a németem kevésbé, de holnaptól folytatódnak a nyelvórák, számomra már a Corvinuson. A Kölnben töltött idő miatt ugyan nagy valószínűséggel csak idén decemberben fejezhetem be a Pénzügy mesterszakot, de mindenképpen megérte! Az utolsó, diákként töltött évemben szeretnék még két felsőfokú szaknyelvvizsgát szerezni, megírni egy TDK-t, illetve egy szakdolgozatot, és még annál is többet bulizni! Reményeim szerint többek közt Zitával a Tomorrowland nevezetű fesztiválon Belgiumban. Aki nem tudja, hogy mi ez, annak ajánlom figyelmébe a következő linket:

     Végül szeretném megköszönni Nektek, Olvasóknak, hogy velem töltöttétek ezt a fantasztikus félévet! Remélem ti is legalább annyira élveztétek az olvasást, mint amennyire én a bejegyzések írását! Az elmúlt hat hónap alatt folyamatosan figyelemmel követtem a blogomat övező érdeklődést, amit most szeretnék megosztani veletek.
     Néhány statisztika:

• Az elmúlt 6 hónapban
• a 21 bejegyzésemet
• 4 kontinensről
• összesen 16 országból (az USA-tól, Kanadától és Brazíliától kezdve egészen Hongkongig)
• több mint 1600-szor töltöttétek le! Ez rengeteg! :)

     Nagyon köszönöm tehát a figyelmet, öröm volt írni Nektek! És azt sem tartom kizártnak, hogy a jövőben egy más program keretében talán újrakezdem majd az írást! :) Sziasztok!

"As we go on, we remember

All the times we had together
And as our lives change, come whatever
We will still be friends forever!"

---------- VÉGE----------

Vizsgaidőszak: teljesítve! :)

      Egyre lustább vagyok, az az igazság! Mármint kezdem elveszíteni a motivációmat a tanulás iránt, ami nem jó! Úgy érzem, hogy most már lassan inkább dolgozgatnék, hiszen csak 24 éves leszek! És majdnem 25, mire lediplomázok! Meg az egész Befektetőelemző szakiránnyal is kezd tele lenni a hócipőm... Egyfolytában szívatják az embert, nem csoda 'hát, hogy beleuntam az egészbe...

     Valószínű egyébként, hogy a motiváció hiány vitt rá arra, hogy vizsgaidőszak kellős közepén elkezdjem nézni a Tudorok sorozatot, és annyira utáltam benne a Boleyn Annát, hogy nem bírtam abbahagyni. 11 rész és néhány sorozattal "elszúrt" nap után véget kellett vetnem a kíváncsiságomnak, és beletekertem a következő 9 részbe, hogy megtudjam, mikor tűnik már el végre Boleyn Anna a sorozatból... Utána kicsit "megnyugodtam", és a hét további részére leálltam a Tudorokkal. De persze ott van még a Jóbarátok is, amit szintén nem tudok megunni, és már olyannyira az életem része, hogy minden reggeli közben megnézek egy részt, nevetgélek rajta, és máris jobb kedvűen indul a napom. A sorozatmániám egyébként már-már beteges, a Jóbarátokat kb ötödszörre nézem, míg a Szex és New Yorkot pedig hetedjére kezdtem el... Hosszas mérlegelés után egyébként arra jutottam, hogy amíg a többi értelmesebb tevékenységemet nem veszélyezteti a függőségi mániám, addig nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget!

     A rövidke eszmefuttatásom után térjünk is vissza a hét eseményeihez!
     Hétfőn magyar vacsorát tartottunk, mivel Orsi és Tamás szerdán, illetve pénteken hazarepültek Magyarországra, immár végleg! Elmentünk egy Früh Dom nevű Brauerei-ba, ami nem meglepően a Dóm mellett van. Ettünk egy jót, aztán beültünk egy nyugisabb pub-ba, a Canape-ba, ami a Heumarkt-on van. Azért választottuk azt a helyet, mert lehet kapni méteres Kölscht, és ezt még sose próbáltuk. Íme a 11 darabból álló egy méter hosszú Kölsch:

 

       Kedden este a szokásos Flanagans-es Student Party-ba indultunk, hiszen ezen az estén mindössze egy euró a 2 dl sör és a 2 centes tequila. Egyébként elgondolkoztunk Danával, és arra jutottunk, hogy mi itt még sosem ittunk mást, csak sört és tequilát :D Az este jól indult, aztán sajnálatos módon egy kisebb baleset miatt hamar véget is ért, úgyhogy éjfél környékén kénytelenek voltunk elhagyni a clubot. 

       A szerda délutánt Fernandával, az egyik brazil lánnyal töltöttem, ugyanis este indult vissza Rio de Janeiro-ba. Elmentem hozzá kora délután, beszélgettünk, ilyesmi, aztán a főbérlője kivitt minket az állomásra. Még beültünk utoljára a Starbuckba, és a sors pont úgy hozta, hogy pont az az asztal volt csak szabad, mint amelyiknél Roberto-val is ültünk Decemberben, a hazautazása napján. Aztán eljött az idő, felkísértem a peronra is. És megint sírni kezdtem... Nem szeretem a búcsú pillanatait, de lassan hozzá kellene szoknom! Egyszerűen hihetetlen, hogy most még itt áll mellettem, de másnapra már (szó szerint) a világ másik felén lesz... Persze jöttek az ígéretek, így már Brazília is felkerült az úti célok listájára! A vonat végül elment Fernandával együtt, én pedig ott álltam egyedül remegő lábakkal. Muszáj volt kicsit lehiggadnom, de aztán találkoztam Katával, és ettől kicsit újra oldódni kezdtem.

      A csütörtöki napot a tanulással kellett volna töltenem, ehelyett ezerrel dolgoztam a Kvantitatív pénzügyek c. csodálatos szakiránytárgyam házi feladatának megoldásával. 4 feladat, Visual Basic-es Monte Carlo szimuláció programozással fűszerezve, mindössze 1 napos határidővel... WTF??? Ha ez lesz az új divat a Befektetések Tanszéken, akkor ennek nagyon nem lesz jó vége... Hála néhány úriembernek, az ő segítségükkel sikerült leadási határidő előtt 15 perccel befejeznem a munkát, így aztán nagy lendülettel neki is láthattam tanulni a szombati (igen, jól látjátok, szombati!!!!) vizsgámra, ami az International Comparison of Health Care System címet viseli. Ez hiába volt könnyebb a pénzügyes tárgyaknál, az előismeretek hiánya és a már említett motiválatlanság miatt ugyanúgy végig szenvedtem a csütörtök-szombat időtávot.

     Szombaton lement a vizsga is (amin talán megbukni nem fogok), így este már belevethettem magam a szórakozásba. Végül öten, ketten magyarok, két cseh és egy brazil a sörözés mellett döntöttünk. A parti nekem light-osra sikerült, a fáradtság miatt Lorraine-nel éjfél körül hazajöttünk. (Aztán megláttam az Eurovíziós magyar döntőt, és láss csodát, egészen hajnal 3-ig sikerült nyitva tartanom a szemem :)

    

     Mivel már csak egy hetem maradt hátra, ezért elhatároztam, hogy kihasználom az ingyenes tartományi utazás adta lehetőséget, és minél több helyre elmegyek kirándulni. Ma például Bonn mellett, Königswinter-ben voltunk Katával, hogy megnézzük a Drachenburg kastélyt. A hideg ellenére jól szórakoztunk, még fogaskerekűztünk is! Szerény véleményem szerint mindenképpen megérte elmenni, hiszem ehhez fogható kastélyt még sosem láttam. Az egész olyan meseszerű, és bár nem szeretem a giccsességet, ez kifejezettem szemet gyönyörködtető! 

     A meseszerűség egyébként abból ered, hogy a germán mondavilág hőse, Siegfried a Nibelung-énekben ezen a Drachenfels hegyen  küzdött meg a sárkánnyal. Innen a név is, a Drachenburg magyarul Sárkányvárat jelent. A kastélyt a 2003-2010-es időszakban felújították, így most már mind belülről, mind pedig kívülről teljes pompájában tündöklik! Aki Köln/Bonn környékén jár, annak mindenképpen ajánlom, hogy menjen fel a Drachenfels hegyre, mert tényleg megéri! Néhány bizonyíték:

 

      Hétfőn, azaz már ma az utolsó teljes hetem kezdődik meg Kölnben. Éppen ezért teljesen ki akarom élvezni, és szeretnék eljutni azokra a helyekre, amik elmaradtak a félév során. És ne feledjük, hogy csütörtökön ismét kezdődik a Kölni Karnevál, tehát 5 nap tömény szórakozás vár rám :)

    A végére még két link, két új kedvenc az Eurovíziós Magyar Döntőből! Akármennyire is érzem most magam életemben először európainak, a szívem mélyén mindig magyar maradok! Tehát hajrá Compact Disco, hajrá Magyarország! :) Eurovision 2012!

Vizsgák, búcsúbulik, egyebek...

     A héten Kölnben is megkezdődött a vizsgaidőszak. Mint említettem, hála a Banktannak, alig maradt időm tanulni az itteni vizsgáimra. Kedden egy Corporate Valution Theory-val kezdtem, amivel kiváltom az Alkalmazott vállalatértékelést. Jól felkészültnek éreztem magam a vizsga előtt, a számolásokat tudtam. Aztán sajnos amikor 60 perc alatt kellett volna megoldanom 4 oldalnyi feladatot, tele számolással, az már alig-alig ment. Egyszerűen kevés az idő, nincs idő gondolkozni. A Corvinuson erre a feladatsorra legalább két órát adtak volna. Szóval teljesen ki voltam akadva, kb. a feladatok feléhez tudtam hozzákezdeni ennyi idő alatt, és még ott van annak az esélye, hogy elszámoltam valamit....

     Szerdán eljött az Erasmus legrettegettebb napja: a Quantitative Methods in Risk Management vizsga. Erre kevésbé voltam felkészülve, viszont úgy gondoltam, hogy ha átnézem azokat az "erősen ajánlott" feladatokat, amiket utolsó órán a tanár lediktált, akkor talán átengednek majd egy kettessel. Hát az ötlet jónak tűnt, de sajnos a vizsgának köze nem volt az órán elhangzott feladatokhoz... Nagy valószínűséggel ez a tárgy bukó, ami azért probléma, mert ezzel váltottam volna ki a Pénzügyi kockázatok kezelését, emiatt tehát azt is elbukom, és legközelebb csak ősszel fogják meghirdetni ezt a tárgyat a Corvinuson. Úgyhogy ez kevésbé jó hír.... Mondjuk ez az én hibám is, az első óra után le kellett volna adnom ezt a kurzust és otthon megcsinálni, de akkor még hittem, hogy lesz elegendő időm felkészülni.... Hát tévedtem....

     A vizsga után végre lazíthattam egy kicsit, így Danával elmentünk ebédelni a menzára, aztán meg bevásároltunk az estére. Vettünk néhány üveg Tokajit (igen, itt is lehet kapni!), egy Malibut, egy Bacardit, illetve egyéb hozzávalókat a Pina Colada koktélhoz. :) 

     A kosarunk:

     Csináld magad a Pina Coladát! :)))

     Este Ricardo-hoz mentünk Jeremy búcsúbulijára, ő ugyanis csütörtökön visszament Belgiumba. Voltunk vagy 12-en, nagyrészt a szokásos banda, beszélgettünk, szórakoztunk, ilyesmi... Most kivételesen részemről nem volt sírás, de hát nekem ez nem is búcsú volt, hiszen Ricardo, Jeremy és Martin ellátogatnak majd Budapestre március vége  felé, így aztán még bőven lesz időnk egymás társaságát élvezni. 

     Egy kép az estéről:

     A csütörtök nagy részét pihenéssel töltöttem, este vacsora a menzán, aztán néhányan megnéztük a Wallraf  Múzeum tárlatát. A festményeket szeretem, de amúgy a kiállítás nem volt nagy szám. 

     Pénteken egy másik belga barátunk, Alexia búcsúbuliját tartottuk. (Én vele is fogok még találkozni, hiszen visszajön a Karneválra.) Este nyolckor találkoztunk a többiekkel a Heumarkton, aztán beültünk egy jó kis német Brauhaus-ba vacsorázni. A kaja jó volt, a hely kicsit szűkös, de azért elfértünk. A vacsora befejeztével Martin, a cseh srác javasolt egy cseh pub-ot, így néhány ember kivételével átmentünk oda sörözni. Az este hosszúra nyúlt, hajnali kettő után értünk haza. Azóta semmi extra nem történt. Próbálok tanulni a következő vizsgámra, ami szombaton lesz. Ja, és megfőztem életem első pestoját! :)))

     Az időjárásról röviden: nagyon hideg van, ami itt egyáltalán nem jellemző. Míg decemberben inkább kora tavaszias volt az idő, addig mostanság bőven -10 fok körül van a hőmérő higanyszála. A nap szépen süt, de ez megtévesztő! Mindenesetre jó, hogy nem kell sokszor kimennem a hidegbe! 

     Kb ennyi... A jövő hét eleje tartogat még néhány izgalmasabb programot, mielőtt ezerrel belevetem magam a tanulásba. Addig is sziasztok!

Back to Cologne!

Hála a Banktannak, másfél héttel később sikerült csak megérkeznem január 15-e helyett. Mindegy, a lényeg, hogy 3 hét tanulás után ugyan, de megvan a Bank, és újra Kölnben vagyok!

A szünetet otthon és Veráéknál töltöttem nagy örömükre. Három kedd éjszakát tanultunk végig Lacival, de végül csak átmentünk ebből a fantasztikus tárgyból. Én másfél órát próbáltam aludni a vizsga előtt, ami sajnos nem sikerült, így aztán hulla fáradtan indultunk a reggel 8 órási vizsgára. (Egyáltalán milyen ember rak reggel 8-ra vizsgát??? Olyan, aki az előadásokat péntek reggel 8kor tartotta...)

Na mindegy, ezúttal küzdöttem, amit a tanárnő egy erős hármassal jutalmazott. (Persze a vizsgázók több mint fele, így is TUFolni fogja a tárgyat, szóval én a szerencsések közé tartozom.)

Immár hagyomány, hogy minden nehéz vizsga után utunk az első kocsmába vezet, így hát nem volt ez másképp ez alkalommal sem. Fél 12-kor értünk a Mézesbe Lacival és az egyik volt osztálytársával, és rögtön ki is rendeltünk egy házmester-pálinka kombót. Később Stefi megjelenésével a hangulat is tetőfokára hágott. Fél 3-ra értünk haza, éppen csak arra volt időm, hogy kicsit rendbe szedjem magam és össze pakoljam a cuccaim, aztán indulás volt a reptérre. Utólag talán mégsem volt annyira jó ötlet ez a délelőtti/kora délutáni kocsmázás, tekintve, hogy aznap még repülnöm is kellett....

Nagyjából éjfél környékén érkeztem meg Kölnbe, és már csak arra volt energiám, hogy bedőljek az ágyamba. Másnap néhány cserediákkal ebédeltem, utána pedig becammogtam az utolsó órámra, amin már csak a kérdéseket beszélték meg. Mivel másfél hónapja nem voltam órán, ezért nekem összesen egy kérdésem volt: WTF??? Természetesen ezt inkább nem tettem fel a tanárnak....

Este moziba mentünk Ricardoval, Giovannival, Anitával és Lorraine-nel. A J. Edgar-t néztük meg. Vicces volt, néha teljesen megkeveredtem, amikor egyszerre hallgattam angolul és olvastam németül a szöveget... Ugyan a sztori lényege átjött, de mindenképpen meg fogom nézni majd magyarul is, az tuti! Az este fénypontja az volt, amikor Giovanni, az olasz srác értetlenkedve nézett ránk, hogy itt tényleg nincs szünet a film közben??? :DDD Mondtuk neki, hogy nem, itt nincs, ahogy Magyarországon, Mexikóban és Brazíliában sem... Erre ő: Olaszországban minden film közbe beiktatnak néhány szünetet, hogy az olaszok relaxálni tudjanak. Például A gyűrűk ura alatt 2 szünetet is tartottak, hiszen mégiscsak két és fél órás a film! Szétröhögtük az agyunkat! :DDD Hihetetlen, hogy milyen különbözőek a népek... :DDD

Pénteken nem sok mindent csináltam, teljesen ki voltam az utóbbi napokbani "nem alvástól". Este elmentünk a Jameson Pubba, hogy búcsút vegyünk Manueltől, a portugál sráctól. Lecsúszott néhány feles és kísérő, így a tervezett egy óra helyett hajnali 2-re értem haza....

Azóta tanulok... De olyannyira, hogy tegnap kihagytam az ESN-es szemeszterzáró bulit. Muszáj volt, kedden és szerdán is vizsgázok, bár valószínűleg a szerdai az bukta lesz... Ennek annyira nem örülök, ugyanis a Pénzügyi kockázatok kezelését váltottam volna ki vele. Hát max. megcsinálom ezt az egy tárgyat jövő szeptemberben otthon. Ez van... Nem fűzök hozzá túl sok reményeket, főleg azok után, hogy december közepe óta nem voltam egy órán sem (hála a Banktannak...).

A Corporate Valuation Theory-nak viszont sikerülnie kell (ez lesz kedden)! A Quatitative Methods in Risk Management c. tárggyal (aminek már a neve is csodálatos) meg majd meglátjuk mi lesz....

Igazából ennyi. A végére linkelek egy számot. Tekintve, hogy másfél hónapja nem voltam suliban (így az utolsó órákon sem), a vizsgára készülés közepette minden második gondolatom ez...

Remélem a legközelebbi bejegyzésben már beszámolhatok egy fergeteges szerdai buliról, amit a vizsgák után csapunk!

Addig is szurkoljatok értem/nekem! Tschüss :)

Xmas Holiday

Már 10 napja itthon vagyok, ennek ellenére nem igazán találom a helyem.
Persze jó látni a családot és a barátokat, de a szívem visszahúz Kölnbe. Hiányoznak a többiek! Nem telik el úgy óra, hogy ne gondolnék rájuk. Minden nap velük kelek, és minden nap velük fekszem. Egyelőre emailben próbáljuk tartani a kapcsolatot, de lassan érik egy skypeolás is. Biztos furcsa lesz visszamenni, miközben néhány jóbarát már nem lesz ott. Semmi sem lesz már ugyanolyan...
Az első itthon töltött néhány nap hamar eltelt, 9 nap múlva viszont vizsgázom Banküzemtanból, úgyhogy el kellene kezdenem tanulni! 15én megyek vissza, tehát aki találkozni akar velem, jelezze most vasárnapig! :)

És a végére itt van két link, két nagy kedvenc, ugyanis mindegyikhez érzelmek kötődnek... Az első szám egy bizonyos valakire, a második pedig valakikre emlékeztet :) KÖLN FOREVER!!!

Egy nehéz nap után...

Kedden este utoljára találkoztunk James-szel. Egy Hellers Brauhaus nevű helyre mentünk a Zülpicher Platzon. 10-12-en lehettünk összesen. Ott ültünk egy asztalnál, de mindenki jóval hallgatagabb volt az átlagnál. Csak néztünk egymásra, el sem akartuk hinni, hogy utoljára vagyunk együtt. Amikor eljött a búcsú pillanata, én már nem bírtam tovább, sírni kezdtem, mint egy rossz kisgyerek. És elment, ma pedig végleg elhagyta Kölnt... Ott maradtunk néhányan, csak némán álltunk, mozdulni sem bírtunk. Végül Thanos, a görög srác próbálta kicsit feldobni a társaságot a szokásos "country joke"-jaival... Később mesélték azok, akik vele mentek (mármint James-szel), hogy végül James sem bírta, és amikor becsukták maguk mögött az ajtót, neki is legördült néhány könnycsepp az arcán. No lám, még a legerősebb fiúk is megtörnek, ha ennyi barátot kell maguk mögött hagyni.

Nagyjából még egy órát ültünk ott, mielőtt elindultunk volna négyen (Chris, Jeremy, Thanos és én) a Flanagensbe. Már az első fél órában ledöntöttünk 5-6 tequilát, de az csak nem segített. Nagyjából 4 körül indultunk haza, színjózanul, a fájdalmunk nem oldódott...

Ma egyetlen órán voltam csak, aztán Lorraine-nel ebédeltem, utána pedig a pályaudvari Starbucks-ba mentünk, elbúcsúzni Robertotól. Gage és Roberto már ott ültek, mire megérkeztünk. Megittunk egy kávét, beszélgettünk, de a szemünk elárulta, hogy mit érzünk... Lassan befutott Ricardo is, így már négyen kísérhettük fel Robertot a vonathoz, aki előbb Párizsba ment, mert holnap onnan indul a gépe Mexico City-be. És az utolsó ölelésnél ismét eltört a mécses... Folytak a könnyeim, olyan hihetetlen volt, hogy felszállt a vonatra és ennyi volt... Aztán a vonat elindult, mi pedig sírva ballagtunk le a metróba. 

Én Gage-vel mentem, mert a lakásán maradt a pendrive-om. A beszélgetésünk már nem volt ugyanaz. Rányomta a bélyegét a búcsú közelgő pillanata... Nem voltam nála sokat, gondoltam így is elég sok dolga van a holnapi indulás előtt, és hát elég hosszú napja lesz mire Chicago-ba ér. Kikísért az ajtóig, ahol megint bőgni kezdtem. Aztán a vonaton újra, és itthon is.... Ő volt az egyik legjobb barátom itt Kölnben, de most vissza kell mennie. És ahogy Tamás fogalmazott, ott van köztünk az a "big water".... De most már mindenképpen tervben van egy USA, már csak az időpont kérdéses....

Holnap 17.45-kor indul a gépem, elvileg 19.30ra már Budapesten leszek. De előtte még a harmadik amerikai barátomtól, Christől is könnyes búcsút kell vennem. Megbeszéltünk egy ebédet holnapra, hogy rendezzük a dolgainkat. Ő 27-én repül vissza az Államokba, szóval most egy darabig nem fogunk találkozni. De ki tudja mit hoz a jövő? Éppen ezért nem egy Goodbye-jal köszöntünk el, hanem egyszerűen csak azt mondtuk: "See ya soon!" :(((((((((((

És a végére egy idézet Ricardotól: "When we are far away from home we are not only friends, we are family!"